1./ Földrajzi környezet
2./ A középkori múlt.
3./ Szántóföldi művelés.
4./ A szőlő és bortermelés.
5./ Erdő- és legelőgazdálkodás.
6./ A földnélküliek életmódja a felszabadulás előtt.
7./ Háziipar, házi munka.
8./ Dűlőnevek.
9./ Közigazgatás.
10./ Népszokások.
11./ Az iskola múltja.
12./ A felszabadulásról.
FÖLDRAJZI KÖRNYEZET
Kisgyőr Község Miskolctól délnyugatra, a Bükk-hegység egyik völgykatlanában fekszik. A Miskolc Kisgyőr közötti távolság műúton 20 km, de légvonalban csak felényi. A községet észak és nyugat felől a Bükk hat-hétszáz méter magas nyulványai, dél és kelet felől alacsonyabb csucsok és dombok veszik körül.
A 720 méter magas Kőlyuk-Galya tulső oldalán van Bükkszentkereszt. A hegyoldalakat mindenfelé erdő bortja. A déli lejtőkön tölgyesek, az északi oldalakon inkább a bükk és gyertyán az uralkodó.
A mészkőhegyek tetején a som, csipke, kökénybokrok vegetálnak vegyesen a sötétlombú fenyvesekkel. A lankás legelőkön terebélyes tölgyfák állnak évszázadok óta a múlt örökségeként. A községet övező hegyek déli lejtőin szőlőskertek vannak sokféle gyümölcsfával keveredve. Tavasszal a fehér virágfürtök milliói óriási menyasszonyi koszorúként szegélyezik a községet. Ez csodálatos látványt nyújt tavasszal, de az ősz is festői, amikor a különböző fajta fák és bokrok lombja az októberi dércsípéstől változatos szinekben pompázik a hegyoldalakon. Nagyon szép a téli hósapkás hegyek látványa is. A levegő tiszta, köd csak ritkán üli meg a tájat itt-ott a fagyzugos mélyedésekben. A csapadék több mint az Alföldön, sajnos az ivóvíz mégis kevés. A csapadékviz átszivárog a mészkőrétegen és a felszin alatt folytatja utját a völgy felé. Kútfúrással megtalálni csak a Völgy utcán lehet. A környező erdőkben bőven van vaddisznó, őz, szarvas, róka, nyúl, de még muflon is akad. A madárvilág változatos egyedei találnak háboritatlan fészkelőhelyet az erdőkben és a faluszéli csalitos helyeken. Sem a községben, sem a környékén nincs ipari tevékenység. Nincs átvezető műút, illetve átmenő forgalom. Ezért szinte zavartalan a magaslati zöld övezet ősi, természetes állapota. A magasabb hegyek kőzetanyaga - mint a Bükk-hegység általában - mészkő. Ilyen az Elő-Galya, Nádastó-Galya, Kőlyuk-Galya, Üstök és a Bekény-hegy, stb. Ezekben szemléletesen megfigyelhetők a karszt jelenségek, mint a tebrek (Lyukas-teber, Hármas-teber) viznyelők, kisebb barlang nyilások, mésztufa képződmények és források. Felnőtt és gyerek számára egyaránt érdekesek az olyan kövületek, amelyben tökéletesen látszanak a megkövesedett tengeri élőlények maradványai pl. őskagylók. Több kiemelkedés vulkáni működés eredményeként jött létre. Ezek kőzetanyaga a viszonylag mállékonyabb riolittufa. Ilyen a Kerekhegy, a Nyirjes, a Kőporos, a Melegbérc, a Halomvár.
A község két utját is ilyen vulkáni eredetű kőzet borítja, mint természetes képződmény. A nyitott szemmel járó tanulók - jutalom ötös reményében - vulkánikus eredetű kövületet is gyűjtöttek már néhány darabot. Ezeknek csiga formája van. A földtörténeti harmadkorban működő vulkánok folyékony lávája kitöltötte a csigaházat, aztán kihült, megszilárdult. A csiga-
- 2 -
ház vékony rétege azonban elválasztotta azokat a kőzettömegtől. A lepusztulás során ilyen alakban került a felszinre, illetve a vizfolyás útjába.
Akad levélnyomatot őrző kövület, de még megkövesedett taplógomba is. A helyben talált és tananyaggal egyeztetett kövületek segitik a tanulók természettudományos gondolkodásának fejlesztését. A községben most nincs folyóvíz, de valamikor kellett lennie. Erre mutat a község északnyugati szélein elterülő kavicsos lejtő. Itt ugyanis olyan változatos szinű, gömbölyűre csiszolódott kövek vannak nagy mennyiségben, ami sem a község sem a környező hegyek kőzetanyagára nem jellemző.
Csakis valamikori ősfolyó hozhatta ide. Nagyrészük un. kovakő, ami remekül szikrázik, ha az ősember tüzgyújtási lehetőségét kell kipróbálni. A község határában van egy ötven éve elhagyott palabánya. Bejáratának természetes szemléltetésére kivánkozik a gyűrt palarétegek boltozatos elhelyezkedése. Ebből a palabányából származik a lilafüredi Palotaszálló tetőzetét borító pala. De ennél is jelentősebb volt országosan a palának oktatási célokra való felhasználása. Kisgyőr település formája szerint halmazfalu. Alaprajza szabálytalan, kissé sugaras szerkezetű. Belső részében voltak eredetileg a lakóházak, külső részében a szérüskertek, ahol az állatokat is tartották. Szabálytalanságának oka a terep egyenetlenségéből következik. Középen a két irányból összefutó völgyek találkozásánál kiszélesedő medence van. Mai nevén Szabadság-tér, az idősebbek köznyelvében csak Korelás. A szájhagyomány szerint, valamikori korela járvány idején, itt gyűjtötték össze a halottakat és innen temették el.
Az eredeti település utcái ebből a mélyedésből indultak ki. A legrégebbi házak a völgyekbe épültek, szorosan hozzásimulva a hegyoldalhoz. Ezek fölött 15-20 méternyi szintkülönbséggel épültek a következő házsorok. A felszabadulás óta 3-4 új utcasor épült a régi szérűskertek helyén egyenletesebb terepen. A község közigazgatási területe a hozzácsatolt Mocsolyásteleppel együtt 3.682 hektár.
Népesége az l980. január 1. népszámlálás adatai szerint 1667 fő.
- 3 -
KÖZÉPKORI MÚLT
Kisgyőr helyén már a bronzkorban is település volt. A Miskolci Herman Ottó Múzeum sok itt talált agyagedény leletet őriz.
Határában őskori földvárak nyomai láthatók. Ezek közül legismertebbek a Halomvár és Leányvár. De ezekhez hasonló a többi is, a Hársasvár, a Majorvár és Kecskevár. A földvárak általában magaslatra épültek.
A hegytetőn körül árokrendszer van. Az árkokban mindig üdezöld a fű, mert a csapadékvíz összegyűlik benne. Az árkon belül kisebb vagy nagyobb udvar jellegű sík terület van, majd középen egy kiemelkedő domb, aminek belseje kráter szerűen üreges. Kisgyőr neve is a gyűrű alakú földvárak nevéből származik. A honfoglalás korában ehhez hasonló földvár volt Diósgyőrben is. Igy vele kapcsolatban, de megkülönböztetésül kapta a nevét, mert míg Diósgyőrt Nagygyőrnek nevezték, ennek a községnek Kisgyőr lett a neve. Igy Kisgyőr neve a Diósgyőréhez hasonló vagy ezzel megfelelő alakulást mutat: Knysgewr, Kysgywr, Kysger, Kysgeor, Kysgyor, Kis Győr, Kisgyőr. A falutól három kilóméternyi távolságra az egyik földvár közelében egy erdőborította tájat Pusztafalunak neveznek, bár látszólag semmi nyoma, hogy ott falu lett volna. Talán egy ásatás kideríthetné. A honfoglaláskor Diósgyőr várát a környékbeli földekkel együtt az Árpád nemzetségéhez tartozó Bors vezér apja Bunger kapta. Leszármazottai azonban Bors ispán és Iván hűtlensége miatt elvesztették.
A tatárjárás után a szintén Árpád rokonságához tartozó Akcs nemzetségbeli Ernye bán kapta, aki Diósgyőrt uradalmának központjává tette.
A régi földvár helyére kővárat épített IV. Béla kívánsága szerint.
Ebben az időben szerepel először oklevélben Kisgyőr, mint a disógyőri vár tartozéka.
Az Árpád ház kihalása utáni pártharcokban Ernye unokái csatlakoztak Kopasz nádorhoz és Károly Róbert ellen lázadást szítottak. Károly Róbert legyőzte az egyesült Bors- Aba- és Ákos nemzetségek seregét.
Ernye unokái vérpadra kerültek és birtokuk visszaszállt a király tulajdonába. A XV.-XVI. században a mindenkori magyar király jegyajándékképpen adta a királynénak. Ebben az időben a vár és a birtok a királyi várnagy felügyeletére volt bízva. Kedvenc tartózkodási helye volt a felújított és királyi pompával berendezett vár és vadászaktra alkalmas környéke I. Lajos királynak és utódainak, köztük Hunyadi Mátyásnak is. Az ország három részre szakadása idején a királyi kincstár vette kezelésbe. A Habsburg királyok már nem törődtek vele, a várat nem gondozták, a birtokot bérbe adták, elzálogosították. Az egymást követő zálogbirtokos családok mellett bérlő volt az egri káptalan is. Kisgyőr népe akkor a kátalannak adózott: 300 Ft-ot fizetett, 25 öl fát hordott, bortizedet fizetett és minden gazda három napot szolgált.
- 4 -
Eger ostromakor a török kirabolta és felgyújtotta. Majd az 1596-os mezőkeresztesi csata, illetve Eger eleste után Kisgyőr is hódolásra kényszerült. Ezután 200 Ft adót fizetett és különbéle szolgáltatásokat teljesített a töröknek. A protestáns zálogbirtokosok Enyingi Török-, Bedegi Nyári-, Hallerkői Haller- és a Homonnai családok idején a Diósgyőri uradalom falvai protestánsokká lettek.
Az ország három részre szakadása után az Erdélyből kiindult függetlenségi harcok idején rohamosan terjedt a reformáció. Érvényesült az elv, hogy akié a föld azé a vallás. Kisgyőr református egyháza 1576-ban alakult és megmaradt az ellenreformáció idején is. A jelenleg is fennálló templomát 1776-ban Mária Terézia idejében építették, de hozzá a torony építését csak II. József engedélyezte. A XVIII. sz.-ban a kamara a zálogbirtokosoktól visszaszerezte Diósgyőrt, s mint uradalmi birtokra, Kisgyőrre is rátette a kezét. Ezután házi kezelésben maradt a királyi uradalom megszünéséig.
Igy Kisgyőr népe a királyi kincstárnak adózott. A kisgyőri földterület megoszlásánál az uradalom külön tartotta nyilván az urbéres telkes jobbágyokat és zselléreket a majorsági telkesektől és zsellérektől. "A majorsági telkesek, akik megukat nemeseknek nevezik," kitétel szerepel az l848. utáni birtokperek aktáiban is. Az 1735. óta vezetett, illetve meglévő egyházi anyakönyvben is nemes előnévvel vannak bejelölve egyes családok, mint Ns Bihari, Ns Horváth, Ns Csenge, Ns Kun, Ns Lengyel, és Ns Fegyverneki családok. Valószinű, hogy valamikor fegyveres szolgálataikért kaphatták meg a majorsági földekből kihasított telket és jogot a megkülönböztető előnévre. Az 1830-as évekből származó adókönyvben is szerepel Ns Bihari György hadnagy. A Lengyel család nemesi levelét sok más régiséggel együtt vitték be a Herman Ottó Múzeumba 10 évvel ezelőtt. A Mária Terézia idején végrehajtott urbér rendezés során a kisgyőri földeket a második osztályba sorolták. Eszerint állapították meg egy jobbágytelek illetőségét 1200 négyszögöles holdakban: 1 hold belsőség, 28 hold szántóföld, 12 hold rét és a közös legelő és erdő használata.
Az l848. áprilisi törvények értelmében Magyarországon megszünt a jobbágyrendszer. Kisgyőr lakossága azonban ezután még évtizedekig pereskedett a földesúri jogokat gyakorló korona uradalommal, a volt jobbágyi és zsellérföldek, főleg pedig a közös legelők és erdők elkülönítése miatt.
A birtok elkülönítési perben a Miskolci Királyi Törvényszék 1884. nov. 10-én hozott itéletet. Az elkülönítést tagosítással kapcsolták össze. A birtok megoszlást áttekinthetőbbé teszi a bírósági itéletekből származó kimutatás. Eszerint Kisgyőrben a korábbi századokban kialakult jobbágy telek és zsellérházhelyek száma a következő volt:
- 5 -
Urbéri telek 26 egész
154 urbéri zsellér /8/ 19 2/8
Majorsági telek 16 6/8
21 majorsági zsellér /8/ 2 5/8
ref. lelkész 1 egész
ref. tanító 4/8
ref. tanító 4/8
Összesen: 66 5/8 telek jog volt.
A közös legelő és erdő használatánál tehát megállaptották az összes telek illetőséget. A zsellérek nyolcan alkottak egy jobbágy teleknyi illetőséget. A közös erdő használati jogát egy telek után 5 holdban, a közös legelőt pedig 14 holdban állaptotta meg a Királyi Törvényszék.
SZÁNTÓFÖLDI MŰVELÉS
A tagosításnál 1883-ban három nyomásban osztották fel a szántóföldeket. A kivételesekét /pap, tanító, jegyző/ egy tagban mérték ki a faluhoz közel a Várerdő nevű dülőben. Hogy az egyéni kedvezésnek még a látszata is elkerültessék, a község házainak számozása szerint 100-as csoportosításban 4 db nyilcédulát készitettek és azt nyomásonként huzták ki.
Igy a falutól távolodó sorrendben lettek egymásnak birtokszomszédai azok, akik házszomszédok is voltak. A faluban akkor még nem voltak utcanevek, csak házszámok 400-on alul.
A családok száma természetesen sokkal több volt, mint a nyilvántartott jobbágytelek száma. Már az 1848-as állapot szrinti kimutatásban is feltünő, hogy a 26 urbéres jobbágytelek 78 személy, illetve család között oszlott meg. A századfordulón jómódunak számított, akinek nyolcadrész /5 hold/ földje volt. Az 1938-as összeírás szerint a 20-50 kat. holddal rendelkező családok száma mindössze 9 volt. A házas zsellérek száma a tagosításnál 175 volt. Nekik egyvékás /300 négyszögöl/ földet mértek. Az aprózódás azonban még a zselléreknél is megfigyelhető. Sokan voltak, akik csak félvékásnyi földdel bírtak, vagy már annyival sem. A volt zsellérek a kicsi földön aztán minden tenyérnyi helyet kihasználva termeltek babot, borsót, káposztát, tököt, krumplit sőt még kendert is. A dimbes-dombos szántóföldeken nagymértékű a talajerózió. A termőföld minőségét a holdankénti aranykorona értéke fejezi ki. Ez a kisgyőri szántóföldeknél átlagosan 7 aranykorona. A szűkös területű és gyenge minőségű szántóföldeken a parasztság elsősorban önellátásra törekedett. Terményeiből kevés került piacra.
- 6 -
Eladásra csak a szőlőből, gyümölcsből, tejből és állatszaporulatból jutott. A termények között legfontosabb gabonaféle volt a búza és a rozs. Érdekes, hogy csak a rozsot nevezték gabonának. Kisebb mennyiségben termelték az árpát, zabot. A múlt században még kölest is termeltek.
A kapás növények közül döntő volt a burgonya, bab, laposborsó, káposzta és kukorica. Jó termésnek számított, ha az elvetett mag a négyszeresét vagy ötszörösét meghozta. Házi feldolgozásra termelték a kendert. A szántóföldet lóval, ökörrel, esetleg négyökörrel szántották. Vasélű faekét használtak. A vetés kézzel történt, a magtakarás és porhanyítás tövisboronával és höndörgővel. Századunkban már inkább vasfogú boronát használtak. Az aratást kézierővel végezték. A gabonát a férfiak vágták, a markot /egy ölnyi levágott gabona/ az asszonyok lányok szedték, esetleg kamaszodó legénykék, akik a kaszára még gyengék lettek volna. A munkanap látástól vakulásig tartott. Sőt, ha nagyon érett volt a búza, éjjel holdfénynél is folytatták. Az éjjeli harmat akadályozta a szemek kipergését. A levágás után a markot kettesével számitva kévébe köttötték és keresztbe rakták. A kévekötéshez a kötelet helyben kellett készíteni a marokszedőnek egy maréknyi búzaszálból. A keresztbe pontosan 18 kévét tettek. Aratás után a kévéket behordták a szérüskertbe. Ilyenkor a szekeret két vendégoldallal megszélesítették, hogy ráférjen a 4-5 kereszt, amennyit az igás jószág elbírt. A cséplést kalákában végezték, vagy kézicséppel, vagy nyomtatással. Kézi cséplésre elsősorban a rozs került. A rozsnak a szalmáját védték a töréstől, zúzástól, mert abból készítették a tetőfedésre használt zsupot. A többi gaonafélénél inkább a nyomtatást alkalmazták. A felnyesett, tisztára söpört szérű közepébe cölöpöt vertek, azután körülrakták kévével. A cölöphöz egy lovat kötöttek és körbe-körbe járatták. Ha a ló elfáradt, vagy megszédült, kicserélték a párjával. Ez a munka a nagyobb szérükön hetekig tartot, ha esett az eső, még tovább is. A cséplés elhúzódása miatt az egyházi járandóságot is lehetett szalmás terménnyel teljesíteni. Az eklézsia 1735-ös rendtartása ugyanis szigorúan előírja, hogy senki ne válogassa ki a leghitványabb kévéket a párbér fizetés céljára, hanem olyat adjon, mint önmagának megtartott. A nyomasztó földéhség némileg csökkent a felszabadulás utáni földreform során. Mivel Kisgyőrben nem volt uradalom, a Harsány Kisgyőr közötti papi uradalmat osztották fel az egymással versengő két falu igénylői között.
Ebből kaptak 220 kat. holdat a kisgyőriek a Bányatetőn.
A SZŐLŐ ÉS BORTERMELÉS
Az elmúlt századokban sok szőlőt termeltek a kisgyőriek. A déli fekvésű lejtők kedveztek a szőlőtelepítésnek. Bortizedet fizettek az uradalomba, de még az egyházi adóba, tanító béribe, nótárius béribe is szerepel a bor fizetési eszközként. Mennyiségét a régi ürmérték szerint akó, icce, átlag mértékkel mérték.
- 7 -
A mai tényleges szőlőtermő terület a százévvel ezelőttinek alig a tized része lehet. Bámulatos annak a természet átalakító munkának a nyoma, amit az elmúlt századokban végeztek a mészkőtörmelékes hegyoldalon a Rétmány nevű dűlőben. Egy-egy szőlősgazda 10-16 sor széles szőlőjében 5-6 háznagyságú kőcsomó található. Ezeket a szőlőművelés során gyűjtötték össze a termőföldből. Egyik-másik kőcsomó tetején még ma is kúszik a vadszőlő indája. A múlt század vége felé az országosan pusztító filoxéra itt is kiölte a szőlőt szinte az utolsó tőkéig. Az ujratelepítés lassan ment és csak kisebb területen. A sok szőlőből sok bort préseltek. Tárolásához sok pincét ástak.
Az utóbbi években egész pincesort tártak fel az élelmes kisgyőri lakosok a Melegvölgy oldalban. Csak találgatni lehet, hogy valamikori gazdáikat a tatár, a török vagy a pestis pusztította-e el. A teraszosan települt házsorok alatt lépcsőzetesen helyezkednek el a pincesorok.
Kisgyőr vizszegénységére és borgazdaságára utal a környéken ismert mondás, hogy itt a vándor könnyebben kaphat egy pohár bort, mint egy pohár vizet. A kisgyőri szőlősgazdáknak féléves kocsmáztatási joguk volt a feudális viszonyok idején. Az 1884-es birtokrendezési per ítéletében ezt a Miskolci Királyi Törvényszék elismerte és továbbra is meghagyta. Szent Mihály naptól Szent György napjáig mérhették saját termésű borukat.
ERDŐ- ÉS LEGELŐGAZDÁLKODÁS
1884 - 1960
A birtokelkülönítési perben 1884-ben hozott itélet alapján a korábban közös használatban lévő erdőt és legelőt három társulás tulajdonába adták.
Külön volt a közbirtokossági erdőtársulat, külön volt urbéres telkesek legelőtársulata és a zsellérek legelőtársulata. A tulajdonosok joguk arányában élvezték a közös birtok hasznát. A jogot örökölni, felosztani és eladni lehetett. Az elkülönítésnél megállapították az egy teleknyi illetőséget.
A zsellérek nyolcan kapták egy jobbágytelek illetőségét. A közös erdőnél 5 holdat. A tagosításnál egy tagban mérték ki, az Üstök-oldaltól a Szénégető-völgyig. Az erdőbirtokosság az önmaguk közül választott elnökség igazgatásával közigazgatási felügyelet mellett közösen használta az erdőt. Vágták, gyérítették és telepítették. A kitermelhető fát a részesedési jog szerint osztották szét évenként. A fa egyrészét árverésen értékesítették. A lehántott cserfa kérgét is eladták. Az adót a közpénztárból fizették. Ez a gazdálkodási forma fennmaradt egészen 1961.-ig a termelőszövetkezet megalakulásáig. A közös legelő felosztásánál az egy telek utáni illetőséget a Miskolci Királyi Törvényszék 14 holdban állapította meg. Igaz, hogy a kisgyőri lakosok 16 holdat kértek, hivatkozván a legelők
- 8 -
gyenge minőségére, vízárkos és sziklás voltára. Számításuk szerint egy gazdálkodónak legalább négy igavonó és egy legelőbeni állatra van szüksége. Nálunk pedig egy hold legelő nem egy egész, csak 1/4 állat eltartására elegendő. A korona uradalom képviselője indokaikat elismerte és a korábbi 8 hold helyett 14 holdat ajánlott fel, amit a kisgyőri lakosok elfogadtak.
A közös legelőt két különálló tagban mérték ki a szántóföldeken túl, a falutól ellenkező irányban. Külön a volt urbéres telkesbirtokosságét, az un. Lapos, Kékmező, Csehbérc, Csehvölgy és Hársasbérc nevű őstölgyes erdős legelőn. Külön a zsellérbirtokosságét a Halomvár erdőtől a Kiskútig terjedő Várvölgyet a környező sziklás hegy- és domboldalakkal /kőporos, Nyirjes, Meszes és Pteterke-tető/ együtt. A zsellérbirtokosság legelőjénél külön kikötés volt, hogy a legelő helyén található kutak, kenderáztató-helyek, a kőbánya és néhány hold libalegelő a falu szélén továbbra is maradjon meg az összes volt urbéres közös használatában. Az 1938-as adatok szrint a telkes birtokosság 617, a zsellérbirtokosság 269 kat. hold közös legelőterülettel rendelkezett. A legelőjoggal rendelkező telkesek és zsellérek a saját külön közgyűléseiken közfelkiáltással és nyílt szavazással választották meg 6 tagú intéző bizottságaikat. A bizottság élén állt a tiszteletdíjas elnök, pénztáros és jegyző. A vezetőség feladata volt a legeltetés megszervezése, személyi és dologi feltételeinek biztosítása. Mivel erdős legelőről van szó, a fával való gazdálkodás is hatáskörébe tartozott.
Kisgyőrben mindig nagy jelentősége volt az állattartásnak. Néhány adat az állattartásra vonatkozóan:
év szarvasmarha sertés ló juh
1895 640 520 198 -
1935 576 498 128 1
1953 650 321 58 122
1960 719 388 83 272
A legelő ápolását /tövis és bokorírtás, vízmosások elgátolása, utak egyengetése, stb./ közmunkában végezték a csordára hajtott jószágok arányában a gazdák. A zselléreknél egy jog után egy tehenet vagy két borjút lehetett a csordára hajtani. A telkeseknél 1/8 telek után járt egy jog, illetve egy szarvasmarha legeltetési joga. Mivel a jogot örökölni, felosztani és eladni is lehetett, volt akinek 2-3 joga is volt, másoknak csak 1/2 vagy 1/4 esetleg még kisebb hányad. Aki nem hajtott jószágot a legelőre, az a joga után kártérítési jutalékot kapott a közpénztárból. A csordást közgyűlésen választották ki a jelentkezők közül. A csordások a faluszéli szolgálati lakásban laktak és gondozták a társulat birkáját is, ami napközben együtt járt a csordával. A hatalmas testű, villásszarvú, szennyesszürke nyakú bikák gyakran okoztak riadalmat a csordahajtásnál.
- 9 -
A csordások bérét régebben természetben fizették az őrizendő állatok arányában. Egy tehén után 1/2 vagy egy véka búzát, egy vacsorára való ennivalót /füstölt húst/ fél kenyeret, és bocskorpánzt fizettek az állattartó gazdák. A telkeseknél a tehéncsordán kívül volt még ökörgulya is, kisgulya is, ahol a növendék jószágok legeltek. A gulyán lévő jószágok kéthetenként csak egyszer jöttek be a legelőről, hogy gazdájuk megszemlélje és sót adjon nekik. Volt ménes, disznókonda, kecskenyáj a felszabadulás után még birkanyáj is. Az igavonó ökröket, lovakat csak akkor hajtották ki a legelőre, ha éppen nem fogták igába, mert esős volt az idő vagy ünnapnap volt. Ezek a jószágok az erdőkincstártól bérelt erdős legelőn voltak a Bodnárkut környékén. Sokan csak éjszakára hajtották fel, míg a gazdájuk pihent. Ezeket általában szorosan őrizték a tulajdonosok. Csodálatosképpen az egész falu felnőtt gazdálkodó lakosa ismerte egymás jószágát. Becsületbeli kötelesség volt egymás jószágára vigyázni, a delelőben a vályut vizzel megtölteni.
A lovak nyakára csengőt, az ökrökére inkább kolompot akasztottak, hogy könnyebb legyen megtalálni az erdős legelőn. A tilosban legelő jószág gazdáját az erdőkincstár szigorúan megbírságolta. Előfordult, hogy a jáger a tilosban legelő jószág farkát levágta. A sok jószágnak sok víz kellett, ezért a legelőn található kutakat gondozni kellett. Ezek gémeskutak voltak. A nagy igénybevételtől gyakran kellett cserélni a vályukat és itatóvedreket, de még a rovátékot és gémet is. Ezt a munkát az ügyeskezű, faragáshoz értő gazdák ott helyben elvégezték. Munkájukért többnyire a kút javításhoz kivágott fa maradékát kapták. A közpénztár bevételi forrása volt a makkoltatás. Ez azt jelentette, hogy bizonyos összeg lefizetése után bárki megkaphatta az egy napra és csak egy személyre szóló bárcát, miszerint annyi makkot szedhettett a tölgyfák alól, amennyit csak tudott. Hogy csalás ne legyen, azt a közösség kerülővel ellenőriztette. Volt amikor makkos nyájat szerveztek. Termékeny években a makk jó bevételi forrása volt a közpénztárnak és olcsó hizlalási lehetősége a lakosoknak. Ugyancsak bevételt jelentett a fával való gazdálkodás is. Az évszázados tölgyfák között évenként akadt villámsúlytotta, vihartépte, vagy kidőlt fa. Ezeket árverésen adták el a többet igérőknek. A legeltetési társulatok is osztottak fajutalékot a jogosok között arányosan. Az adót is a közpénztárból fizették. Az árkos, szakadékos oldalakra akácfát telepítettek. Az akácosokat 10-15 évenként tarvágásra lehetett bocsátani. Ilyenkor az igénylők között nyilhúzással osztották fel az egyes szakaszokat.
A bevétel egyrészét erdőtelepítésre fordították. A kőporos, omladékos, vékony talajréteggel borított hegyoldalakat fenyővel, akáccal, nyírfával telepítették. Igy vigyáztak az erdőre, mezőre és termőtalajra. Az urbéres telkes birtokosság és zsellérbirtokosság vagyonát 1950. március 14-én a miskolci járási főjegyző (858-10/1950.sz.) rendelete alapján a Kisgyőr község előljárósága zárolta. A zár alá vétel alapja a Földművelési Minisztérium (75/950. III.16. 028/950. III.12.) rendelete volt. A legelőtársulások által eddig végzett feladatok azonban a zárolással sem szüntek meg. A feladatok megoldására a községek közigazgatásilag képtelenek voltak. Ezért rövid időn belül
- 10 -
visszakerült a vagyon és a feladatok az összevont társulat kezébe. Igy 1950-től az összevont legeltetési társulatok arányosan választott vezetősége Legeltetési Bizottság néven tevékenykedett a községben. Ezután ez a szervezet végezte mindazt a munkát, amit korábban a kétféle társulat végzett egészen a termelőszövetkezet megalakulásáig 1961. január 1-ig. Ekkor a legeltetési társulat egész vagyonát a feladatokkal együtt átvette a helyi termelőszövetkezet.
Ugyanakkor szünt meg az erdőbirtokossági társulat is. Igy jogutódja mindegyiknek a termelőszövetkezet lett.
A FÖLDNÉLKÜLIEK ÉLETMÓDJA A FELSZABADULÁS ELŐTT
Az 1935-ös összeírás szerint a szabadforgalmi, illetve személyi tulajdonban lévő szántó, szőlő, rét és kert formában művelt összes földterület 1610 kat. holdat tett ki. Ez az aránytalan eloszlású, gyenge minőségű föld nem nyújtott mindenkinek munkát és nem biztosított kenyeret. A 2-3 holddal rendelkező családoknak is kiegészítő jövedelemre volt szüksége. Az anyakönyvek foglalkozási rovatában igen gyakori a kapás, majd napszámos megjelölés. Kevés embernek jutott munka a helybeli, módosabb parasztok gazdaságában. Sokan vállaltak mezőgazdasági munkát az ország távolabbi vidékén. Elszegődtek summásnak, gazdasági cselédnek. Vannak, akik Németországban is voltak summások. Sokan vállaltak aratást (kepét) a szomszéd falvak gazdagabb parasztjainál is.
A kamaszodó fiúgyerekeket odaadták béresnek, a lányok közül sokan mentek házicselédnek Miskolcra iparos, vagy tisztviselő családokhoz. Erről tanuskodnak a megőrzött cselédkönyvek. Voltak akik a miskolci emberpiacon a Földes Ferenc Gimnázium előtti téren ácsorogtak napokig is munkaalkalomra várva. Megrázó élmény volt számomra, amit erről mesélt a nagyapám. A századforduló után egyre többen jutottak munkához a Diósgyőri Vasgyárban is. Bejárni azonban csak gyalog lehetett egészen 1950-ig, amikor megindult a buszjárat Miskolc és Kisgyőr között. A 20 km-es távolság miatt nem jártak haza mindennap, hanem bent laktak a barakban. Tarisznyában vitték a krumplit, a szárított lebbencstésztát és szalonnát. Ebből főzték maguknak az ételt a barak közös tűzhelyén. A nyomasztó földhiányt természeti kincseivel enyhítette a környező erdőrengeteg. Boldog ember volt az, aki az erdőkincstár területén kapott munkát. A koronauradalom erdőgazdaságában mindig volt valamilyen munka: ölfavágás, bányafa termelés, szénégetés, mészégetés, csemeteültetés és ápolás, stb.
Az erdészek jóindulatát gyakran kellett megvásárolni, borral, sonkával, ingyen munkával, hogy a sok jelentkező közül kedvezően válasszanak. A fakitermelés kézi erővel történt, és balesetveszélyes volt.
A kidöntött fákat lóval, ökörrel kellett lehúzgálni a meredek hegyoldalakról egy rakodótérre.
A bányafa és vasuti talpfa (slippel) faragásához hozzáértő emberek kellettek. Hatalmas plankácsukkal saját talpuk alatt faragták szögletesre a vastag szálfákat. Az ilyen fákat általában télen vágták, amikor a fában minimális a nedvkeringés. Szokás volt, hogy a nehéz munka után
- 11 -
a távolabbi hegyekből nem jöttek haza éjszakára, hanem fából, hóból kunyhót eszkábáltak maguknak. Elejébe tüzet raktak a vacsora főzéshez és melegedéshez. Pokróccal, lajbival
takarózva aludtak a csupasz földön. Sok favágó szerezett így halálos tüdőgyulladást vagy éppen élete végéig elkísérő reumát. A századforduló előtt foglalkoztak teknővájással is. A faszénégetéshez csak néhány család munkájára volt szükség. A földdel letakart boksából a faszenet a fuvarosok ritkaszövésű zsákba rakták és lovasszekérrel szállították az emődi állaomásra vagy Miskolcra. A pakolás és szállítás közben kihullott szénportól feketék voltak mint a festett ördögök. A mészégetéshez helyben van a mészkő is a fa is. Ezt a munkát többnyire a bükkszentkereszti szlovákok végezték, fuvarozását inkább a kisgyőriek. Igen jó kapcsolat alakult ki a két falu lakói között. A csemeteültetés és ápolás női munkának számított. Ugyancsak az erdőkincstárhoz tartozott a már 50 éve leállított palabánya is. Irányítására a 20-as években német szakembert hoztak, de a kétkezi munkát, a fuvarozást a helyi lakosok végezték.
Nagy kisértés volt a kisgyőriek számára mindig a bőséges vadállomány.
Az orrvadászat bocsánatos bűnnek számított a közvélemény előtt csakúgy, mint a falopás. Még ma is előfordul. A fizetéssel járó munkaalkalom biztosítása mellett az erdős hegyvidék lehetőséget adott a gyűjtögetésre. Összegyűjtötték, a miskoli piacra vitték tavasztól őszig a sokféle ehető gombát, a vadon termő málnát, szedret, szamócát, somot, csipkebogyót. Gyűjtögették a teafüveket és eladták a vadvirágokat. Piacra vihető virág volt a hóvirág, ibolya, gyöngyvirág, nefelejcs, kankalin, árvalányhaj, rezgő, margaréta. A cserjék közül a hangafa, borostyán, télizöld és fenyőgally. Az erdőkincstár azonban tiltotta a gyűjtögetést. A jáger igen nagy úr volt az erdőn. Gyakran előfordult, hogy a vad gyümölcsöt, de még a vadvirágot is elvette az asszonyoktól és összetaposta.
A tüzelésre való száraz gallyat a hátukon hordták az erdőről, de fizetni kellett érte. A szájhagyomány megőrizte családunkban az egyik dédnagyapám esetét, aki nagytermetű erős ember volt és mikor a hátán cipelt köteg fáért a jéger felírta, leoldotta magáról a fát és felkötötte a jáger hátára azzal, hogy ha sajnálja, hát vigye ő. A jáger persze meg sem bírta mozdítani, s ott kellett várnia amíg ment valaki, hogy eloldozza a kötelet. Másik nagyapámat hasonló esetért a jáger sörétes puskával lőtte meg. Élete végéig meglátszott a sörét fekete gömbje a bőre alatt a nyakán és a vállán. A jágerok önkényeskedésére sok példa van. A nyomorúság rákényszerítette az embereket, hogy kijátszák éberségét.
A faluszéli kőporos hegyoldalba egész barlangszerű mélyedést ástak a kőpor kaparásával. A találékonyságnak és nyomorúságnak a mutatója, hogy a kikapart kőpor egyrészét hátukon cipelve vitték eladni a városi házakhoz súrolópornak. Voltak olyan asszonyok, akik liszttel, tojással nyerekedtek. A sályi molnároktól megvettek egy hát lisztet, vagy az asszonyoktól a tojást.
A néhágy fillér, garas vagy forint árkülönbözetet családjukra költötték.
A századforduló idején a molnároktól vásárolt lisztből kenyeret sütöttek és azt vitték a miskolci piacra eladni.
- 12 -
Gyalogosan vitték eladni az egy-két kosár gyümölcsöt, a tejet is. A kosarat fehér hamvasba tették, úgy kötötték a hátukra. A Kisgyőr Miskolc közötti út a hegyen keresztül 16-18 km, de ha
ezt gyalogosan 20-25 kg háti teherrel kell megtenni, rettenetesen hosszúnak tűnik. Ahhoz, hogy a korai piacra, a gyári műszakkezdés előtt 5 órára beérjenek, éjjel fél kettőkor kellett elindulni. A két és fél, háromórás gyaloglás esőben, sárban, fagyban cipekedve a hegyes-völgyes úton. sötét éjszakában olyan embertelenül nehéz volt, hogy számomra elviselhetetlennek tűnt. (Ez adta az indítékot a középiskola elvégzéséhez.)
A batyuzó asszonyok csoportosan jártak a jól kitaposott 3-4 sávos ösvényen tavasztól őszig mezitláb. Közben beszélgettek, panaszolták sorsukat.
A sötét éjszakában pontosan meg tudták becsülni az időt a csillagok járásáról és a kakas kukorékolásáról. Ha délutánra hazaértek, főzni, mosni kellett, esetleg batyut készíteni másnapra.
A sok cipekedéstől, gyalogolástól az asszonyok háta meggörbült, lábuk viszeressé vált, elbütykösödött, nyakukat golyvásodás fenyegette.
Ökrös vagy lovas szekérrel csak a hónapos vásárokra jártak. Az állatszaporulatot Miskolcra, Nyékre, Ónodba, Tiszapolgárra hajtották a vásárra.
Gondosan mérlegelték, hol érdemes eladni és hol vásárolni. A múlt században még Nagyváradra is eljártak szarvasmarhát venni, kockáztatva ezzel a betyárok támadását is.
HÁZIIPAR, HÁZIMUNKA
Fafaragás.
A fentiek között sokan voltak, akik értettek a fából készült szerszámok, használati tárgyak készítéséhez. Csináltal csépet, gerebléyt, favillát, jármot, szekeret, kasza-, kapa- és baltanyelet, sulykot, guzsalyt, eszvátát, mángorlót, asztalt, lócát, kaput, az ujszülöttnek bölcsőt, az elhaltnak fejfát. Ezeket a tárgyakat faragással díszítették. Jellemzőek a hosszú leveles indák és tulipános minták. A kapufélfák különlegessége a kalapos emberfej formában végződő oszlopfők. Az utóbbi évtizedekben ezek is elpusztultak, mutatóban is alig van egy-kettő belőlük. Napjainkban a kapu és kerítés vasból, a fejfák drága műkőből készülnek. A régi fejfákat a sírásók télen eltüzelik. A nagyobb vagy tartós faeszközökre a dátumot, esetleg a gazdája nevét is belevésték. Helyben készültek a szőlőtermeléssel kapcsolatos hordók, kádak prések is. A fafaragás tudománya apáról fiúra szállt. Aki nem tudta megcsinálni, az megvette, vagy ledolgozta az árát. A kenderfeldolgozás.
Az alapanyag, a kender helyben termett. Alig 20 éve hagyták abba termesztését, miután rájöttek, hogy a bolti vászon olcsóbb. A kendert kétszeri kinyűveléssel (külön a virágost és magvast) szedték ki a földből.
Kévébe kötve áztatták a patakban 8-10 napig, hogy a víz el ne vigye, gallyat, követ tettek rá. Aztán kiszárították, hazavitték és eltilolták (a rostot külön választották a pozdorjától). Majd a malomba vitték töretni, aztán gerebenezték, hogy a hosszú szálak elváljanak a csepütől.
Ezután már lehetett fonni a talpas guzsalyon, vagy a kerekes rokkán, kinek milyen volt.
- 13 -
A fonalat a vetőasszony segítségével eszvátára húzták és keresztszálakkal beszőtték. A kendervászonból lepedőt, hamvast, kenyereskendőt, sütőruhát és zsákot varrtak. A fehérnemű anyagához a városban vásároltak pamutfonalat és abból szőtték.
Az ügyes kezű asszonyok színes fonallal kombinálva bonyolult virágmintát is tudtak a sima vászonba beleszőni. A ládák és komód fiókok mélyén a nagymamák nagyon szép darabokat őrizgetnek ezekből még ma is. Később varrták a mintákat.
Szines szőttesekből, varrottasokból készült a vőféjkendő, kérőkendő, a komatálhoz és lakodalomba ajándékhordó kendő és az ünnepi asztalterítő. Nagymosás
A kender- és gyolcsvászonból készült ruhadarabokat lugzókádba rakták, amit egy háromlábú, kétágú székre helyeztek. A lugzókád alján lyuk volt, s ebbe szalmacsóvát dugtak. A mosnivaló ruha tetejére egy hitványabb kendőbe tiszta fahamut tettek. Ezután leglább egy fél napon keresztül félórás szünetekkel öntögették rá a forróvizet. A víz átszivárgott a hamun és a kádban lévő ruhán, alul pedig lecsepegett a szalmaszálakon. Másnap a kuthoz vitték a ruhát és 3-4 léből átmosták, mosószéken nyeles sulyokkal paskolták. Száradás után mángorolták, hajtogatták és a ládafiába rakták. Ilyen mosást havonta egyszer végeztek. Kenyérsütés
Hetenként ismétlődő házimunka volt. Este párral, sósvízzel, kevés liszttel kovászt készített a háziasszony a nagy sütőteknő féloldalában. A kovász reggelig kelt. Reggel hozzárakta a többi lisztet és dagasztotta míg csak a padlás meg nem izzadt (a gazdasszony homloka). Dagasztás után a tésztát 4-5 szakajtóba porciózta, kendővel betakarta és újra kelesztette, amíg a boglyakemence jól átforrósodott.
Aztán kemencébe rakták kb. két óra hosszára, hogy megsüljön. A tészta morzsalékából készült a cipó. Régen még gagancsot is sütöttek. Ez a kenyértésztából sodrással készült vékony, de hajlított, kifli forma tészta volt, amit a kemence szájánál sütöttek meg gyorsan a várakozó gyerekeknek. A megszelt kenyeret sásból vagy szalmából készült kasban tartották, hogy óvják a macskától, egértől és a kiszáradástól. Építkezés
A község jelenlegi házainak 80 %-át a felszabadulás óta építették vagy felújították. Jellemző adat pl., hogy a felszabadulás előtt közvetlenül fapadlózatú lakása csak a papnak, jegyzőnek, tanítónak, kereskedőnek és csendőrnek volt, ezenkívül senki másnak. A házak helyi anyagból készültek (kő, fa, sár, zsup). A tipikus parasztházba a bejárat a szabadkéményes, ablaknélküli pitaron át vezetett. Az utca felé nyílt a nagyszoba, vagy nagyház három kicsi ablakkal, a kert felé a kisszoba illetve kisház egy ablakkal.
A múlt században a buboskemence nemcsak kenyérsütésre, hanem fűtésre, világításra is szolgált. A kemence szája akkor még a szobában volt (belőlfütős) és a parázsra vasmacskát tettek a még lángoló fadarabok megtámasztására. Téli estéken annak fényénél fontak, morzsoltak, beszélgettek az összegyűlt szomszédok. A belőlfűtős kemencét modernizálták azzal, hogy a pitar felé fordították a száját és a füstjét. A legutolsó belőlfűtős kemencét az első vilgáháború idején bontották le.
- 14 -
A búboskemencéhez kőből, sárból épült tűzhely (berakós masina sütővel) és kocik volt építve.
Ez az együttes ugy jókora helyet elfoglalt a szobából. A lakás hagyományos berendezése századunk első felében a következő volt: Az ablak alatti sarokban derékszögre a karosláda és karoslóca, előtte asztal, középen a két ablak között komód, mellette a sarokban sifon, a szoba hosszában kétoldalt egy-egy ágy.
A sifon melletti magasravetett un. elsőágyat kimélték, szinte csak betegség vagy szülés esetén használták. Az ágyak előtt két-két szék állt. Ha volt még egy kis üres hely, oda a nagymama féle sötét szinű, tulipános ládát tették, esetleg egy dikót. Alvásra igénybevették a kocikot, lócát is. A jószággal foglalkozó férfiak télen az istállóban aludtak fapriccsen, szűrrel, pokróccal takaróztak. Nyáron szinte az egész család kint aludt a szénapadláson. Ott kevesebb volt a légy és a bolha.
Ha a család a nagyházban lakott, a kisházat kamrának használták. Gyakori volt, hogy a kisházban az öregszülők, esetleg fiatal házasok laktak.
A pitarban is volt egy sárból, kőből épített tűzhely. Régen a füstös kémény alatt, középen állt a négyszög alakú építmény, ahol szabad tűznél sütöttek, főztek a cserép fazekakban, lábasokban. Századunkban ez a tűzhely a fal mellé került, és zárt tűzhelyű, sütővel ellátott berakós masina lett. A régi fajta tűzhelyet a pitar közepére csak lakodalom alkalmával rakták meg újra minden alkalommal még az 1950-es években is. A fal mellett a pitarban is kocik volt a kemence szája előtt. A pitar nyitott, kéményes részét elválasztó boltíves falra fent egy hosszú deszkapolc volt erősítve, amely edények vagy ennivaló tárolására szolgált. A tálakat, tányérokat a falra akasztották.
A házat évente egy-két alkalommal kivül-belül fehérre meszelték. A kocikot, tűzhelyet sokkal gyakrabban. A fal alját feketére mázolták.
A ház földjét időnként törekes sárral egyenesre tapasztották és simára mázolták. A mázoláshoz friss tehéntrágyával kevert sarat használtak, hogy törjön fel könnyen. A háztetőt zsupfedél fedte, esetleg fazsindely. Cserepes tetőt csak századunkban építettek. Az építkezést szemmérték szerint végezték a helyi "építőmesterek". Ha lejtős volt az udvar, lejtős lett a ház földje is. Az ajtónyílás alig másfél méter magas volt, az ablakok is igen kicsik. A pitarajtó háta mögött állt a létra, fölötte négyszög alakú nyilás, a padlásfeljáró.
A házzal egyvonalban folytatódott a tehénistálló, malacól, tyúkól, esetleg méhes és boltoskamra.
A szegényebb zsellérházak is hasonlóak voltak, csak hiányzott a kisház és kevesebb volt a gazdasági épület. A kerítést lapos kövekből - a helyben kibányászott riolitból - kötőanyag nélkül rakták. Ezt nevezik szárazkőfalnak. A külterületeken természetes élőbokros gyepü volt az általános.
DŰLŐNEVEK
A dülőnevek kialakulásában szerepe volt a célszerű használhatóságnak, a külső formának, tulajdonosa foglalkozásának, a növénytakarónak, talajféleségnek, legendának és ki tudná ma már pontosan megmondani még mi mindennek. A tagosítási jegyzőkönyvben és kateszteri könyvben szereplő dűlőnevek mind ismertek a még egyéni gazdálkodást is folytató felnőttek előtt. A köznyelv azonban még több elnevezést használ, részletesebb az írásoknál.
- 15 -
Szántóföldi dűlőnevek:
Kenderföld, Krumpliföld, Kurta dülő, Melegbérc, Homok, Hintós-mező, Kislápa, Várerdő, Keresztfa-lápa, Szappanos, Kecskehát, Hatvanos, Ravaszka, Gerzsán, Hársasbérc, Darab-erdő, Farkas-mező és Király-széke, Bányatető, Kakasvár. A Király-széke elnevezéshez fűződik a legenda, hogy IV. Béla a tatárjáráskor Muhi felől menekülve megpihent és székét itt állították fel. A Farkas-mezőhöz fűződik, hogy arról gyakori volt a farkasok támadása a birkanyájak ellen. Ez bizonyára így volt, mert Borsod megye történetében szerepel, hogy az 1790-es években, de 1840-ben is annyira elszaporodtak a farkasok, hogy egy öreg farkas agyonveréséért 4 forintot, a fiatal farkasért 2 forintott fizetett a vármegye. A Kakasvár elnevezés a 60-as években keletkezett. A termelőszövetkezet csirke és pulyka neveléssel foglalkozott, a szükséges épületeket a Kurta-dűlőben építette fel.
Az egyik rigmusokat is faragó öreg éjjeli őr nevezte el így. A baromfi nevelés évek óta megszünt, még az épületet is lebontották, de a Kakasvár elnevezés megmaradt.
Rétek, legelők:
Melegvölgy- Tekenős-völgy, Zsellér-völgy, Vajlapatak-rét, Vajla-rét, Mester-rét, Paprét, Bírák-rétje, Bikarét, Gerőcsrét, Bubtető, Lapos, Halom-alja, Halomvár-tető, Várvölgy, tótkút-rét, Tekerület, Barnai-rét, Mogyoróskút-völgy, Kavicsos, Libapáskom, Kerekhegy-lápa, Majorvár, Hársasvár.
Szőlőhegyi dűlők:
Halomszőlő, Kerekhegy (kúpalakú, tipikus vulkáni eredetű), Kishegy, Leső-tető, Rétmány, Varga-szög, Pallagaza, Eszkála, Urak szőlője, Galambos, Varjas, Király-széke, Kis-galya, Galya megi.
Kutak, források, mocsár:
Kiskút, Sövénykút, Vajlapatak,kút, Rudaskút, Köbölkút, Remetekút, Bodnár-kút, Picikút, Mogyoróskút, Szent Mihály-kút, Keresztfalápa-kút, Gerőcsréti-kút, Gát-forrás, Varga-forrás, Palabánya-forrás, Rétmány végi-forrás, Melegvölgy-forrás, Petres-tó és Rektor-tó.
A szántóföldi dűlőnevek, rét és legelő elnevezések a termelőszövetkezeti gazdálkodással fokozatosan elvesznek. A táblatörzskönyvben nincs szükség az aprólékos elnevezésekre, hiszen a föld egyik völgytől a másikig egy parcellába van szántva.
Utcanevek:
Kisgyőrben az utcaneveket és az utcák szerinti származást az 1935-ös kataszteri telekkönyv rögzítette. Az 1800-as évek anyakönyvében lakcímként a alkóházak helyrajzi száma szerepel, de még az 1900-as évek elején is.
- 16 -
A köznyelvben azért már sokkal hamarabb kialakult többnyire a terepviszonyokat tükröző megjelölés. A felszabadulás uán alakult ki a jelenlegi hivatalos elnevezés:
Dózsa György út: - 1935-ben Fő utca volt a neve. Ezen az utcán van a Kulturház iskola, tanácsház, templom és buszmegálló.
Jókai út: - 1935-ben Felvég út és Vadas út.
Völgy út: - 1935-ben is Völgy út volt.
Rákóczi út: - 1935-ben Nagy Péterke. Érdekessége, hogy meredek lejtőjéről a termőtalajt lehordta a víz. Most vdak a csupasz riolit nevű vulkánikus kőzet látszik. A szájhagyomány szerint pedig itt valamikor hatalmas erdő volt, de kivágták és a fát ott helyben házépítésre használták.
Széchenyi út: - 1935-ben Kis Péterke. Hasonló a Nagy Péterkéhez, csak rövidebb.
Bánvölgy út: - 1935-ben is az. Szegényes régi házak és pincék maradványa van itt még ma is.
Szabadság-tér: - Régi nevén Kolerás.
Petőfi út: - 1935-ben Levente út, korában csak Alvég.
Kossúth út: - 1935-ben csak Alvág.
Újtelep: - 1935-ben is Újtelep. Akkoriban parcellázták és építették ide az első házakat. Az utóbbi években teljesen beépült.
Melegvölgy: - Régen is Melegvölgy volt. Itt volt a cigányok telepe. Pincékben, putrikban laktak. Ez előnyös fekvésű déli lejtő kedvező helyet biztosított számukra. Ma már senki nem lakik ezen a telepen. A putriknak szinte nyoma sincs. Lakói épitkeztek, házat vettek a faluban.
Vasvári út: - 1935-ben Alvég volt a neve.
Szemere út: - 1935-ben csak Alvég.
Arany János út: - 1935-ben Kukoricás-köz volt a neve. Az utóbbi 15 évben épült a szérüskertek helyén.
Akác út: - 1935-ben Nagyköz volt a neve. Ez is szárüskert volt. Az utóbbi 15 évben épült. Most ez a község legformásabb utcája.
Temető út: - 1935-ben Kisköz volt a neve. Ez is szérüskertek helyén van, még jelenleg is épül a temető közelében.
KÖZIGAZGATÁS
A község Borsod megye, Miskolc járáshoz tartozott mindig. A tanácsok megalakulása előtt a község élén a bíró és a jegyző állt. A 36 tagú képviselő-testület közreműködésével irányították a falu életét. A képviselő-testületnek csak bizonyos vagyonnal rendelkező férfi lakosok lehettek tagjai. Érdekes papírcsomó került elő egy évvel ezelőtt az egyik tanácsi épület romjainak eltakarításánál. A 12 oldalas emlékiratot 1909-ben helyezte az alap alá az akkori jegyző Nagy Sámuel.
- 17 -
Az emlékirat szerzője üdvözletét küldi a túlvilágról annak a hivatali utódjának aki megtalálja az emlékiratot és aki már bizonyára egy boldog korban fog majd élni. Ismerteti 20 éves munkálkodásának eredményeit és nehézségeit, egyéni életének sikereit és kudarcait.
Pl. elpanaszolja, hogy amikor a faluba került 1888-ban még nem volt tanácsháza és a jegyzői lakás udvari szobája volt az iroda, az utcai szoba pedig az ő családjának egyetlen szobája. A két szoba közötti pitar kémény alatti része el volt falazva, ott volt a börtön. Napközben a rabok zavarták munkáját, mert addig ordítoztak, míg ki nem mehettek. A jelenlegi tanácsházat 1935-ben vásárolta meg a község a királyi kincstártól 2000 koronáért. Addig az kocsmaház volt. (Azért nevezik azt a partot még ma is kocsmapartnak.)
A tetejét fazsindely fedte. Mikor 1909- ben tyúktojásnyi jégeső esett, leverte a tetejét ennek is, meg a jegyzői lakásnak is. A tetőjavítással egyidőben építették azt a kamrát a jegyzői lakáshoz, aminek alapja alá helyezte az utókornak szánt üzenetét. Elpanaszolja, hogy az akkori segédlelkész feljelentette istenkáromlásért és a Miskolci Királyi Járásbíróság 100 korona pénzbüntetést rótt ki rá. Az évi fieztése pedig akkor 2000 korona volt. Borsod vármegyében egyedülálló volt az általa szervezett munkássegélyző pénztár, amiből 100 korona erejéig 6 %-os kamattal lehetett kölcsönözni a helyi lakosoknak.
Tervezte a vízvezeték építését is, de nem sikerült megoldani. Pontos kimutatást közöl a község pénzalapjairól. Névszerint közli az előljáróságot, a községi alkalmazottak nevét és fizetését. Nem közli annak a két embernek a nevét, akik beavatkoztak magánéletébe, a képviselőtestületben mindig gáncsoskodtak és ellene hangolták a közvéleményt.
Nem akarja "nevükkel beszennyezni a papírt." A bírói és jegyzői státusz 1950-ben szünt meg a tanácsok megalakulásával. Az utolsó bíró és jegyzői státusz 1950-ben szünt meg a tanácsok megalakulásával.
Az utolsó bíró és egyben az első tanácselnök Dienes József volt. A sokat panaszolt víztelenség enyhült valamelyest 1950-ben. A törpevízmű megépítésével 7 közkifolyócsap szolgáltatta a vizet. Azóta mintegy 130 udvarra, illetve fürdőszobába van már bekötve. Az igény sokkal több. Ugyancsak 1950-ben indult meg a rendszeres buszjárat Kisgyőr Miskolc között. Miskolc ipari fejlődésével fokozatosan vonzotta magához a föld nélküli lakosokat. Sokan el is költöztek. A termelőszövetkezet 1961. január 1.-én alakult meg, azóta egyesült a harsányival. Az alapító tagok már valamennyien nyugdíjasok. A termelőszövetkezet gépesítése miatt viszonylag kevés munkaerőt köt le. Ma a kisgyőri lakosok között mindössze 10 olyan család van, amelyikből egy vagy két családtag aktív dolgozója a termelőszövetkezetnek. Ezek foglalkozása: jogász, üzemmérnök, adminisztrátor, raktáros, sofőr, tejbegyűjtő, fogatos, csordás, juhász. A villanyt 1962-ben vezették be a községbe. Jelentősége felmérhetetlen. Négy év óta Kisgyőr önálló orvosi körzet három egészségügyi dolgozóval. Már nem kell a tanár bácsinak asszisztálni szülésnél, ha a gyakori hófúvásban elakad a mentő, mint ahogy az korábban előfordult.
A munkaképes lakosság nagy része Miskolcra jár dolgozni. Három autóbusz szinte ingajáratban bonyolítja le a forgalmat. Pihenő faluvá lett a község. Az állattenyésztés minimális (55 tehén van). Kiegészítő jövedelemként a szőlőhegyen gyümölcsöt, a házikertekben rengeteg krizantémot termelnek. Az önálló tanácsnak ma 22 tanácstagi körzete van.
- 18 -
NÉPSZOKÁSOK
A nagy gazdasági és társadalmi átalakulással a régi hagyományok, népszokások elhalványodtak, vagy már teljesen megszüntek.
Régi szokás volt a fonóházhoz járás. A lányok, asszonyok fontak, a legények itt szemelték ki az eladó lányok közül a jövendő párjukat. Szokás volt, hogy ha a talpasguzsalyon fonó lány elejtette az orsót, a legény felkapta és csak egy csókért adta vissza. Ha a lány vonakodott, a legény az orsón lévő fonalat felmotólálta az utcán keresztbe egyik kerítástől a másikig. Jókat derültek, ha a fonóból jövők a sötét utcán felbuktak a kihúzott fonalban. A fonóházban időnként daloltak, muzsikáltak és táncoltak is. A református eklézsia 1735-ös rendtartása szigorú bírságot ír elő azon gazdára, aki házánál a hangoskodást, táncot, muzsikát és borozást megengedi. Nemsok foganatja volt a tiltó rendszabályoknak, mert a fonóházi találka általános szokás volt egészen a felszabadulásig. A kisgyőriek a szomszéd falvak lalkóihoz képest feltűnően szépen tudtak és tudnak énekelni. Hogy mi lehet az oka? Talán a tiszta hegyvidéki levegő, talán a visszahangos hegyek. De szívük vidámításához bizonyára hozzájárult a bőséges bortermés is. A lakodalom mindig nagy esemény volt nemcsak a család, de szinte az egész falu életében. Egy-egy lagziba 100-150 házat hívtak, de hivnak még ma is, mert a lakodalmi szokások még élnek. A vendégek ellátása fejedelmi, de az ajándék is az, amit összehordanak.
Sok érdekes vőféjvers maradt fenn a lakodalom minden mozzanatára vonatkozóan. Az egyik reggeltől a másikig tartó mulatságot a vőféj irányította komoly vagy tréfás rigmusokkal. Ezeknek sokféle variációja terjedt el szájról szájra. A híres vőféjek le is írták a már tudott vagy megtanulandó rigmusokat. Igy maradtak fenn mostanáig. A keresztelő a bőséges gyermekáldás miatt gyakori esemény volt.
Az éves születési átlag 1850-60 között 42 volt, a századfordulón évi 50-60 gyerek született évenként. Az utóbbi 10 évben csak 25-30.
A szülésnél a bábaasszony segédkezett. Nyolc nap múlva, a keresztelő estéjén vidám összejövetelt rendeztek. Egy-egy keresztelőn nemcsak a keresztszülők, de 3-4 rokon, vagy baráti család is részt vett. Akik jelen voltak, ezután komámasszonynak, komámuramnak szólították egymást halálukig.
A komámasszonyok és a rokonok kölcsönösen hordták hetekig a komatálat (finom falatokat) a szülő anyának. Az ételhordás szokása még ma is megvan. A temetés a halottasháztól történt a halál után két nappal. A sírt a rokonok, komák ássák ingyen. A gyászolók egy marék röget dobnak a koporsó után a sírba, hogy a halott nyugodjon békében, kísérteni vissza ne járjon. A fejfát valamelyik helyi ezermester készítette. A temetés után a nagycsalád összeült, énekeltek, imádkoztak, vagy az elhunytról beszélgettek. Közben ételt, italt fogyasztottak. Az egyházi ünnepek - lévén a falu református - egyszerűbben zajlottak le mint máshol. A húsvét volt a fonóházhoz hasonló alkalom a legényeknek a lánynézésre. Csoportostól járták az utcákat
- 19 -
és bögrével vagy vederrel locsolták a lányokat friss kútvízzel. A rózsavíz, vagy kölni csak a felszabadulás óta terjedt el.
A locsoló legényeket a lányos háznál megvendégelték,kalapjukhoz, vagy kabátjuk gomblyukába virágot, rozmaringot tűztek. A lányok hímzett zsebkendőt ajándékoztak a legényeknek. A fiúk társaságában virtus volt minél több lánytól zsebkendőt gyűjteni. Nagy sértés volt a lánynak, ha a fiú a csizmáját törölte az ő zsebkendőjébe. Ha a lány sértőn viselkedett a legénnyel, pl. nem ment el vele táncolni, a legénynek módjában állt a lányt kimuzsikáltatni a bálból. Olyan csúfolódó nótát húzatott a cigánnyal, aminek tartalma a lányra sértő, megszégyenítő volt, ezért kénytelen volt otthagyni a mulatságot.
A házasulandó legény szülei háztűznézőbe mentek a lányos házhoz az esküvő kitűzése előtt. Ilyenkor kérték meg fiuk számára az eladó lányt.
A lánynak egy-két darab bútort, dunnát, párnát és fehérneműt adtak a szülők. A tehetősebb családoknál előhasú üszőtinót is adtak a lánnyal. A még jobb módú családoknál előfordult, hogy vettek a lánynak egy kisebb házat és adtak vele 5-6 sornyi szőlőt. Ezzel ki is elégítették. A szülői házat, gazdasági felszerelést és földet a fiú testvérek örökölték. Fontos szempont volt a házasságkötésnél, hogy a vagyon lehetőleg szaporodjon, de semmiképpen ne csökkenjen. Ezért előfordult, hogy a vagyon egybentartása végett összeházasították az unokatestváreket. Az ilyen házasságból származó egykék gyenge szellemi képességére utal a találó népi elnevezés "dádé Józsi" vagy "Gyuluka", akkor is ha ezek már 40-50 évesek voltak.
AZ ISKOLA MÚLTJA
A reformáció térhódításával Kisgyőrben is megalakult a református eklézsia 1576-ban. Vezetői ezután gondoskodtak a gyerkek oktatásáról. Eleinte az eklézsia prédikátora tanította őket, de az 1700-as évektől már névszerint vannak felsorolva az egymást követő tanítók. Köztük volt Fekete István rektor, aki 1795-1835 között 40 éven át munkálkodott az iskolában az egész közösség nagy megelégedésére. A helyi református parókián található Nevezetes oskolai történetek című könyvben a következő bejegyzés van vele kapcsolatban: "1811-ik esztendőben a nagy drágaság miatt, a papiros is felettébb megdrágodván, és a szegény szülők papiros vételre tehetetlenek lévén, már az írás mesterségének csökkenéséről lehetett hallani ezen oskolában.
Ezen hijjánosságon szerencsésen segített az akkori Rector Fekete István uram elmés találmánya, a határban termő bizonyos réteges fekete kövekből készített apróbb és nagyobb táblácskák, melyek által, minthogy azt minden gyermek megszerezheti, az írás és számvetés mestersége hitel felett felsegítették, melyre nézve ezt a nevezetes, az egyéb oskolára nézve jóltevő és minden oskolában méltán használható történetet feljegyezni kötelességemnek tartottam. Emődi István akkori oskola látogatója."
Tény, hogy később a fakeretbe foglalt palatábla, a hozzátartozó palavesszővel országosan elterjedt oktatási segédeszköz lett. A helyi iskolában még a 30-as években is használták. Egy darabot sikerült még felkutatni és begyűjteni az iskola muzeális régiségei közzé.
Az elmúlt századokban az iskola és egyház szorosan összefonódott intézmény volt. Az eklézsia 1735-ös rendtartása előírja, hogy szigorúan meg kell birságolni azon szülőket, akik nem küldik gyermekeiket az oskolába, pedig ezt megtehetnék. A mindenkori tanító volt az egyházi szertartásokon az énekvezető (kántor).
- 20 -
A tanító járandóságát természetben állapították meg. 1800-ban ez a következő volt: "Minden házaspártól vagy minden ágytól, amint szokták mondani, egy véke búza vagy gabona (rozs). Az özvegyektől félvéka. Minden ágytól 8 itsze (fél köböl) must. Az özvegyek felét fizették 4 itszét.
Minden gyermektől, akár férfi, akár lány gyermek legyen, fizettek:
a./ Hat itsze mustot
b./ Egy véka zabot vagy helyette 4 garast
c./ Egy csirkét
d./ Négy tojást
e./ Míg a fütésnek ideje vagyon, egy-egy darab fát minden reggel, mind délután
vinni kell, s azzal melegítették az iskola belsejét.
A természetbeni járandóság, ha részletben változott is valamit, de alapjában véve fennmaradt 1949-ig az iskola államosításáig. Az egész korszak egészségügyére jellemző a következő feljegyzés: "1817. november elején ismét eljött a veres himlő, mégpedig pecséttel, és a helyiségbeli 2-10 esztendős gyermekek közül eltemetett 28-at, akik közül kilencen iskolások voltak.
1836. esztendőben hat hónap alatt hat oskolás gyermek halt meg csaknem egymás után görcs és főfájás nyavalyában.
1837. február eleján a marhaköhögős főfájás miatt a 170 iskolás gyermek közül alig 15-20-an jelentkeztek iskolába. A többi lakosok közül pedig sokan meghaltak.
1842. esztendőben beütött helységünkbe a fehér és veres himlős pecsét, amely nyavalyába egy hónap alatt 8 oskolás gyermek hala meg egymás után, ezeken kívül pedig 18 nem oskolás 6-7 éves. Félév alatt pedig az oskolából összesen 14-en haltak meg. A kiegyezést követő népiskolai törvény végrehajtása során már két tanító munkálkodott Kisgyőrben.
A tagosítási adatokból kitűnik, hogy föld illetőségük 4/8 teleknyi volt személyenként.
A ma élő idős emberek emlékezete és a feljegyzések szerint a századfordulón a tanítás két épületben a kis és nagy iskolában folyt 3-3 osztállyal délelőtt és délután is. A nagy iskola épülete egy téglalap alakú épület volt. Az utcai felében volt az egyik tanító lakása, ami egy hagyományos szabadkéményes pitar, egy nagy szoba, abból oldalra nyiló kisszobából állt.
Az épület udvari felében az előbbihez hasonló pitarból nyílt az egyetlen tanterem. A tanteremben búbos kemence volt és a pitar felől fűtötték a tanulók a magukkal hozott fadarabokkal. A kántor tanító lakása a jelenlegi napköziotthon helyén volt. Az iskola udvara - mivel az a tanító udvara is volt - tele volt gazdasági épületekkel. Istállók a tehénnek, sertésnek, baromfinak, méhes és boltos kamra. Ezenkívül széna és szalma-kazal. WC viszont nem volt, ezért a szüneteket néhány perces különbséggel tartották a fiuknak és a lányoknak. A tanító jószágait az iskolás gyerekek gondozták.
Az iskola jelenlegi épülete 1928. szeptember 1.-re készült el. Építéséhez az állam 20 ezer pengővel járult hozzá. Mivel ez kevésnek bizonyult, az egyházi vezetők kérésére még 7.500 Ft póthitelt kaptak. A község lakói igen sok közmunkát végeztek az iskola építésénél.
A fuvarozási munkából az igával rendelkezőknek igánként 29 pengő 22 fillért, a gyalogmunkából páronként 17 pengő, félpárnak 8 pengő 50 fillért kellett teljesíteni, vagy pénzben kifizetni. Jellemző adat, hogy ebben az időben 80 fillér volt a mezőgazdasági napszám.
- 21 -
Az építkezéshez megánszemélyektől is kértek kölcsönt, pl. a Kanadából hazatért Tóth Imrétől 3000 pengőt.
Az iskola felépítése és fenntartása igen nagy tehernek bizonyult az egyház számára. A már három tanító javadalmazása rendszertelen volt. Az egyház minden korábbi tartalék jövedelmét az iskolára költötte. A szegénység miatt végrehajtóval kellett beszedni az egyházi, papi, tanítói járulékot a lakosoktól és ez a helyzet a közhangulatot az egyház ellen fordította.
Ez az állapot indította a presbitériumban Bihari Károlyt 9 társával arra a javaslatra, hogy az egyház mondjon le iskolafenntartói jogáról. A javaslatot 1940. március 10-én egyházközségi közgyűlésen is megvitatták. A jelenlévőkből 67-en szavaztak a javaslat mellett, 4-en ellene (pap, 2 tanító, egy öregasszony). A javaslatot felterjesztették az egyház felettes szervéhez, de végrehajtására nem került sor csak az államosítás során. A tanítók hosszú éveket töltöttek el a faluban. Igazi lámpások voltak a nehéz években. Különösen kiemelkedő volt az átmeneti időben Sarkadi Nagy Lajos tanító, illetve igazgató munkássága csaknem 40 éven keresztül. Az államosítással egyidőben megalakult az úttörőcsapat. Első csapatvezetője Bartha Ernő későbbi felsőzsolcai pedagógus volt.
Közvetlenül a felszabadulás után az inflációs időben a faluba érkező fiatal tanítók sorkoszton voltak. Mindennap más gyerek hozott a tanítóbácsinak egy lábaska főtt ételt.
A felszabadulás előtt a továbbtanulást 1-2 fiúgyerek polgári iskolába jutása jelentette. A szülők anyagilag nem bírták, de nem is akarták taníttatni tehetséges gyerekeiket. Igazodtak a szólás-mondáshoz, miszerint egy parasztnak elég annyit tudni, ha az eső esik, álljon az eresz alá.
Ezt világosan megmondta az uradalmi intéző az apámnak is, amikor észrevette és reklamálta, hogy az ölező fa ágai hosszabbak a kelleténél, így a kapálnivaló kimérésénél becsapják a summásokat.
A fényes szelek fuvallata a kisgyőri iskoláig is elért. Akkoriban ment középiskolába Bihari Sándor, a költő, Orosz László egyetemi tanár, aztán 1950-ben ketten, 1951-ben öten mentünk középiskolába, a következő években már csak egy-egy jelentkező volt. Majd rohamosan emelkedett a jelentkezők száma 1962 óta. Ma már természetes, hogy egy-két igen gyenge tanuló kivételével az egész 8. osztály továbbtanul középiskolában, vagy szakmunkásképzőben. A felsőfokú tanintézetekbe viszonylag kevesen jutottak el. A kisgyőri születésű és számontartott diplomások száma: 13.
Az iskola belső terének átalakításával 1969-ben egy tanteremmel, igazgatói és nevelői szobával bővült. Ez év szeptemberére elkészült a napközi is.
Jelenleg 13 pedagógus tevékenykedik az iskola 200 tanulójának nevelése érdekében.
Tanulók én nevelői létszám alakulása az elmúlt 35 év alatt:
1945/46 tanév 270 tanuló 1 nevelő
1948/49 " 251 " 6 "
1959/60 " 246 " 12 "
1965/66 " 292 " 12 "
1980.szept.1-én 200 " 13 "
- 22 -
A FELSZABADULÁSRÓL
(ahogyan erre én emlékszem...)
Nyolcéves voltam akkor, 1944/45 telén. A nyolcéves gyermek szemével láttam a világot, s a tudatomban elraktározódott élményeket azóta egyeztettem a történelem realitásával. Gyakran menekültünk pincébe, bújtunk bokor mögé, ha fölöttünk a levegőben megjelentek a
3, 5, vagy 11-es csoportokban repülő bombázók, a szövetségesek gépei.
Emlékszem egy szörnyű nyári éjszakára amikor Miskolcot és a közeli mészkőbányát bombázták. A sötét ég alatt mint óriási lángoló lepedők világítottak a "Sztálin- gyertyák". A levegőben repeszdarabok és mészkőszilánkok süvítettek. S ehhez járult még a robbanások hangja, amit a környező hegyek sokszorosan visszhangoztak. A faluban két zsidó család lakott Klein Béla és Fecher Jenő családja. Összesen 10 ember. Köztük négy idős ember és egy négyéves kislány.
A lakosság döbbenten nézte elhurcolásukat, s szájról szájra adták a rémtörténeteket, ami a szerencsétlenekre vár. Ellenállás nem volt, legföljebb imádkoztak értük és önmagukért, hogy nem őket viszik.
Ebben az időben sok anya siratta katonafiát, sok feleség a férjét és sok gyermek az édesapját. Októberben összeszedték a leventekorú fiatalokat és nyugat felé hurcolták őket. A 14 éven felüli lakosságot hadi szolgálatra vezényelték a falu keleti bejáratához futóárkot ásni a németeknek. Mi gyerekek a párás ablaküvegen át néztük, hogy birkanyájakat hajtanak át a falun nyugat felé. Előfordult, hogy a hajtásra kényszerített pásztor az éjszaka sötétjáben vagy a novemberi ködben megszökött. A nyáj szétszéledt. A kisgyőriek befogták a csellengő birkákat és nagyrészét elfogyasztották az inséges hónapokban. Hamarosan megjelentek a németek és a falu legjobb házaiba szállásolták magukat. Igaz, csak rövid időre, mert nov. 16-án este már kiszorították őket a házakból a szovjet csapatok.
A lakosság ezekben a hetekben már a pincékben tartózkodott. Egy-egy pincébe 40-50 ember volt beszállásolva. A pince kétoldalán felhalmozott krumplira szelmazsákot raktunk és azon aludtunk vagy ültünk farakáshoz hasonló sűrűségben. A pinceházban elhelyezett közös kondérban főtt a bab vagy krumpli a pince összes lakójának. Időnként került a fazékba birkahús is.
November 16-án borongós, esős délután úgy 3-4 óra tájban a Szögedi domb magaslatáról néztük amit a Szappanos és Melegbérc oldalon mozgó barna foltok közelednek a falu felé Harsány és Bükkaranyos irányából.
Estére a nők és gyerekek a pince mélyére húzódtak, az itthon lévő férfiak a pince előtt csoportosultak és találgatták a mai nap jelentőségét.
Úgy esete 5 óra tájban jött be az apám a pincébe és bejelentette, hogy itt vannak az oroszok és átfésülik a falut, germánt keresnek. Akire rászólnak, hogy sztoj, az álljon meg, mert ez azt jelenti, állj. Azt hiszem, ez volt az első orosz nyelvlecke a faluban. Az Újtelepen a Máté házukban német géppuskás volt, az ajtó üvegén át észrevette befelé jövő szovjet katonát.
- 23 -
Egyszerre lőttek egymásra, s mindketten meghaltak egymásra rogyva a küszöbön. Mocsolyás felől a németekkel együtt magyar tüzérek lőtték a falut. Aknájuktól omlott be az iskola déli szárnyának teteje és még jónéhány épület. A faluból kiszorított németek a környező hegyoldalakon beásták magukat a kőrakások, sziklák és fák mögé. Kihasználva előnyös földrajzi helyzetüket, innen tartották tűz alatt a füves lejtőkön fölfelé kapaszkodó szovjet katonákat. Ezen a frontszakaszon elsősorban a szovjetekhez csatlakozó román alakulatok harcoltak. A hetekig tartó ostrom alatt a németek többször tartották pergőtűz alatt a falut.
A mély pincékbe húzódott lakosság aránylag biztonságban volt, de az éppen kint lévők közül több embert ért falubeliek közül is halálos lövés.
Egy ilyen összecsapás alkalmával mindenki a pincébe húzódott. Szüleim apai nagyapám pincéjében voltak a felső pincesoron. Én a hugommal a másik nagyapámmal voltam az alsó soron.
A lövöldözés hangját már úgy megszoktuk, hogy már szinte természetesen léptünk ki a pincéből 3 éves kishugommal, hogy a felső pincébe menjünk. Ez a rövid utszakasz olyan kitörölhetetlen emlékként maradt meg bennem, amit azóta is újra átélek ha háborús filmeket látok. Körülöttünk az épületek falába, a csipkebokorba úgy csapkodtak a fütyülő géppuskagolyók, mintha nagyszemű jégeső hullott volna. Szüleim megrőkönyödve nyitották ki a vastag tölgyfaajtót és az égieknek hálálkodtak, hogy véletlen szerencse folytán nem történt bajunk. Kétheti pincelakás után az ostromvonal a falutól távolabb levő hegyekbe tevődött át. Igy a lakosságot már nem fenyegette közvetlen veszély. Csak a lakásokba szállásolt katonák időnkénti váltásán és a faluba visszaszállított holttestek láttán éreztük, hogy még mindig nincs vége a szörnyűségeknek. Sok katona kötött barátságot a velük együtt lakó családokkal, különösen a gyerekekkel.
Emlékeim között elevenen él egy őszülő hajú, deres bajszú orosz tiszt, aki egyik hugomat ölébe vette, cirógatta, zsebéből csokoládét szedett elő és szétosztotta köztünk. Ekkor ettem életemben először csokoládét, azelőtt még nem is láttam sem én sem a két hugom. A község felszabadítása közben kb. 250-300 szovjet katona áldozta életét.
Holttestüket a katonák és a helyi férfi lakosok temették el a katholikus kápolna kertjében ásott tömegsírokba. Néhányat a református templom mellé is temettek. Az elesett orosz tiszteket pedig a hősük kertjébe. Egy-egy sírban 15-20 halott is nyugszik. Nevüket a sebtében készült fakeresztekre írták tintaceruzával. Azóta a fakeresztek elkorhadtak, a sírdombok elegyenlítődtek, csak a hősök kertjébe temetett három tiszt sírja fölött épített (1974.) emlékmű hirdeti hőstettüket az utókor számára.